top of page

Eredmények

 

A projekt megvalósítása során szakmai partnerünk, a WWF Magyarország számos eseményt szervezett a településeken, ezek közül foglaltuk össze azokat, amelyhez utólag is hasznosítható anyag készült.

Hogyan tudunk hatékonyabban fűteni?

  • Fűtési kisokos kiadvány: ebben a kisokosban olyan praktikákat talál az olvasó, melyekkel beruházás nélkül, odafigyeléssel is hatékonyan tudjuk csökkenteni energiafogyasztásunkat. Szó kerül különböző fűtési módokról is: melyiknél mire érdemes odafigyelni, illetve azok környezeti hatásait is vizsgáljuk. Az épületszerkezetek szigetelését és a fűtési rendszerek korszerűsítését is górcső alá vesszük. A kiadvány itt érhető el.

  • Mindkét önkormányzat gazdagodott egy hőkamerás okostelefonnal. Ez az eszköz alkalmas arra, hogy télen, hideg idején a házat felmérve felkutassuk, hogy hol vannak a házunkon hőhidak, vagyis ahol kiszökik a hő, hiába fűtünk. Így ha felújításra kerül sor, tudni fogjuk, hogy mihez kell mindneképpen hozzányúlni. A felméréhez készült egy útmutató is, ez itt érhető el.

  • Hogyan fűtsünk helyesen műhelymunka: 2022 februárjában egy kandalló szakértő tartott előadást Borsodszentgyörgyön, ahol megtudhattuk, hogy milyen a jó tűzifa, hogyan érdemes begyújtani, miképpen less füstmentes a tüzelés, és hogyan tudunk kevesebb fát felhasználni úgy, hogy ugyanannyira legyen meleg a házban. Az előadás anyaga itt érhető el.

  • A két önkormányzat intézményeinek dolgozói részt vettek egy szakmai kiránduláson, ahol a zuglói 100 lakásos passzívházat és a szintén passzív ház minősítéssel rendelkező angyalföldi Meséskert Óvodát tekintették meg. Az önkorányzati intézmények energiatudatos használatáról előadást is tartottunk, ez itt érhető el.

Hogyan tudunk környezettudatosabban élni?

  • Ökológiai lábnyom bemutatása általános iskolásoknak: az általános iskolák környezeti neveléssel foglalkozó pedagógusai egy képzésen vettek részt, amely során egy kész mintatórát kaptak az ökológiai lábnyom tanítására. A 2021/22-es tanévben a felső tagozatosok mind részt vettek ezen az órán, elsajátítva az ökológiai lábnyom fogalmát, annak mibenlétét, és javaslatokat arra vonatkozóan, hogy hogyan csökkenthető az egyén ökológiai lábnyoma. Az óramenet és az óravázlat itt érhető el.

  • A WWF Magyarország kifejlesztett egy applikációt okostelefonra, amellyen nem csak, hogy ki lehet számolni az ökológiai lábnyomunkat, de tippeket kapunk arra vonatkozóan, hogy az hogyan csökkenthető, az applikáció innen tölthető le díjmentesen.

  • A falunapokon megismert kerékpárral, amellyel mobiltelefont lehet tölteni, későbbi eseményeken is lehet majd találkozni.

bottom of page